Menü
Saját programok és hírek
 

Emléküléssel ünnepelt a Századok

Október 14-én Társulatunk folyóirata a 150. évfolyamát köszöntötte

Az eseményről olvassák el az MTI így tudósítását és tekintsék meg képes összefoglalónkat:

 "A Századok a magyar történettudomány központi műhelye, egyben a világ egyik legrégebbi történelmi folyóirata. 1867-es alapítása óta folyamatosan működik, kevés olyan magyar intézmény van, amely ilyen hosszan fennállna" - hangsúlyozta az MTI-nek Frank Tibor történész, a Századok főszerkesztője, aki szerint a Századok küldetése "a nemzet történelmének feldolgozása a nemzet számára".

 Hozzátette: a Magyar Történelmi Társulat közlönyeként megjelenő lap alapításakor annak a nemzeti igénynek tett eleget, hogy legyen egy, a történelmi gondolkodást segítő és orientáló központi folyóirat.

A Századok pénteki, a 150. évfolyamot ünneplő emlékülésén a szakma rangos képviselői adnak elő egyebek mellett a folyóirat múltjának egyes fejezeteiről és kiemelkedő személyiségeiről, köztük Glatz Ferenc, Rácz György, Orosz Istvan, Pritz Pál, Hermann Róbert, Hunyady György és Mann Miklós is.

A Századok évente hat alkalommal jelenik meg, minden egyes száma könyvnyi terjedelemmel bír. A rövidebb cikkek mellett hosszabb, már-már monografikus igényű tanulmányokat és szaktudományos vitákat is közöl a korai magyar történelemtől kezdve egészen a közelmúlt történelméig - emelte ki Frank Tibor, megjegyezve, hogy nem tesznek különbséget a politika-, gazdaság-, társadalom-, tudomány- és kultúrtörténeti témák között.

 "Alaposan dokumentált cikkeket közlünk, lehetőleg friss levéltári kutatások alapján született új téziseket, kérdésfeltevéseket és válaszokat felmutatva. Igyekszünk mindig újat mondani a magyar történelemről" - fogalmazott a lap főszerkesztője, aki elmondta azt is: a Századok jövőre megemlékezik az osztrák-magyar kiegyezés 150. évfordulójáról és a Magyar Történelmi Társulat kezdeteiről is.

 A folyóirat jelenleg pályázatokból, támogatásokból biztosítja folytonosságát, idén négy szervezet és intézmény - a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a Miniszterelnökség, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Szerencsejáték Zrt. - is hozzájárult működéséhez - árulta el Frank Tibor. A főszerkesztő beszélt arról is: 40 évnyi munka után most búcsúztatják a Századok eddigi felelős szerkesztőjét, Pál Lajost.

 
  
 
 
 
  

Programnaptár
Mai napi programok
Erre a napra nincsenek programok.
Facebook
Az adó 1%-ának felajánlása
A Magyar Történelmi Társulat köszönettel fogad minden olyan támogatást, amely hozzásegíti tudományos és ismeretterjesztő céljai megvalósításához (adószám: 19007706-1-44). Ha a Századokat támogatná, akkor a Századok Alapítványt (adószám: 19657985-1-41) tüntesse fel a nyilatkozaton. Köszönjük.